2015. július 4., szombat

Dolgozzunk ki fajt!

Sziasztok Boszorkatanoncok!
Tudjátok, a bosziknak teremteniük is kell, méghozzá jelen esetben fajokat. Megmutatom, hogyan lehet a lehető legrészletesebben kidolgozni őket.
Ha vinni akarod a TELJES cikket, akkor kommentben jelezd, és forrással tüntesd fel. Részletekben vinni forrás nélkül tilos.



Kezdésnek
Képzeld el a külsejét, ez a legfontosabb. Kutakodhatsz interneten, gyűjthetsz képeket, csak legyen valami kiindulópontod fizikailag a fajról. Nagy vonalakban ruházd fel pár tulajdonsággal, sőt! akár készíthetsz egy főfajt és abból kiindulva egy alfajt. Kezdésnek bármelyiket lehet, ez időtől és ötlettől függ. Van akinek már egy sima mezei elf megalkotása kihívás, pláne még az alfajok, míg mások rögtön elkészítik a kisebbségeket, utána pedig összefoglalják őket. Én az utóbbi típusba tartozom, így ez alapján fogok alkotni.
Egy ábra, a két fajalkotó típusból

Névadás
Egyéntől függ itt is, hogy ki melyik úton halad, de lehet előbb nevet adni, aztán kidolgozni, és fordítva. Én az előbbi módszert részesítem előnyben, így elkészítem az ábrát. Természetesen a főfajnak adtam először nevet, utána pedig rögtön az alfajoknak, így a táblám jelenleg így néz ki.
A 2. típus szerinti tábla, az Évszaktündér főfaj
tervezett alfajairól. Az egyik téltündér helyett
nyártündér van.
Hogyan jutottunk el idáig ebben az ábrában? Most gyorsan össze akartam dobni egy fajt, így ránéztem a profilképemre, amin tündéri lány található -> tündér. A külseje őszies -> ősztündér ->  lehetne a többi évszakkal is -> évszaktündér. Kicsit segítek nektek! Nézzetek rá erre a képre, és próbáljátok ki rajta az imént levezetetteket. 
Egy kép, segítségül. Vajon milyen
alfajt/főfajt képvisel a lány?
Elvileg már találtatok is nevet a fajnak. Akkor dolgozzuk ki! Én az évszaktündérek közül a téltündért fogom részletezni, ha rendelkezni szeretnétek történetetekben a fajjal, bármilyen formában, kérlek említsétek meg honnan vannak az alapok. 
Külső, fizikum
Találtatok képet? Igen? Remek, akkor ez alapján írjuk le fajunk külsejét, ne feledjük, hogy minden apró részlet számít. Az én fotóm -mint a táblákon kívüli minden kép- a Googleról lett lementve. 
Egy kisebb referencia a téltündérhez
Kezdjük a magassággal. Bár tündérről van szó, mindez (magasság) csak a szárnyak miatt van az én esetemben, segíteni kell a szemlélőnek megérteni, körülbelül mekkora a mi fajunk. Akkor! 
A téltündér magassága 170-180 cm között mozog, ritkán van ennél magasabb, alacsonyabb már inkább. A nők pár centivel alacsonyabbak a férfiaknál.
Máris tudjuk, hogyha egy téltündérrel találkozunk, akkor fel- vagy le kell néznünk rá, ha átkarolnánk, karunk melyik irányba lejtene. 
Átkarolás! Biza' tudnunk kell azt is, hogy a faj alapból kövér e, sovány, izmos e, vagy sem. 
Az erősebbik nem képviselői izmosak, de nem Schwarzenegger-típusú izomzattal rendelkező egyedek, míg az asszonyaik soványak, az alfaj pedig sudár, vékony, elhízott téltündérrel szinte sosem lehet találkozni. 
Máris tudjuk, hogy nem egy sörhasú tündér repked zihálva a hóesésben, hanem valaki, aki kecses és könnyű. 
Ezután jönnek a szemek, a haj és a bőr, ami alapján úgy nagyjából körvonalazódik az olvasó fejében a faj külseje. 
Szemük vékony, így kevés az esélye annak, hogy a hópelyhek ide is bejussanak útjaik során. Színe a kék árnyalataiban pompázik, ritkán egészen fekete, általában a lapishoz hasonló. Hajuk hosszú, sűrű, általában fehér, vagy világoskék, a nők kiengedve, néha felkötve hordják, míg a férfiak ritkán tűzik el kósza tincseiket. Bőrük nagyon világos, nem ritka a porcelánszín sem. Szárnyaik nagyok, általában világoskékek. 
Máris itt a fajunk arca különböző variációkban a szemünk előtt, így rátérhetünk a 
belső tulajdonságokra.
Fejtsük ki főbb jellemzőiket, hogy viselkednek másokkal, mit szeretnek, mit nem, de mindennek legyen oka, jellemző legyen a nevére. 
A téltündérek hűvösek, távolságtartóak, olyanok akár a jég, nem véletlenül ragadt rájuk gúnynévként a többi évszaktündértől a ,,jégszív" jelző. Teljesen nyugodtak, ember legyen a talpán, aki megpróbálja őket felbosszantani, mivel ez egyenlő a lehetetlennel. 
Ritkán beszélnek mások előtt, maguk között pedig még ennél is gyatrább a kommunikáció, legalábbis szavakkal. Bár tekintetük állandóan fagyos, nem úgy, mint egy nyártündéré, minden egyes pillantásnak megvan a maga titkos jelentése. 
Strapabíróak mind lelkileg, mind fizikailag, szilárdak, mint a jég, becsületesek, így ha egy téltündér lop, az egész csoport ledöbben és azonnal kitagadják az Évszak Csarnokból. 
Varázsolni is tudnak, rendszeresen űzik a télmágiát, a gyermekek már egészen kicsi koruktól fogva tanulják a különböző fortélyokat szüleiktől. 
Akkor vezessük le! A fenti leírás alapján jogosan kapták a téltündér nevet, tulajdonságaik tényleg elég fagyosak belsőleg. 
Az eszükre még nem tértünk ki, így pár mondatban érdemes összefoglalni a fejükben lakozó dolgokat. 
Rendkívüli intelligenciával áldotta meg őket az ég, ha valaki át akarná verni őket, még a terv megszületése előtt tudják szándékát. Ritka, hogy egy kérdésre nem tudnák a választ, de visszafogott természetük végett inkább megtartják maguknak. Ezért aki nem ismeri őket, azoknak gyakran üresfejűnek tűnhetnek, akik csak megjátsszák a bölcset. 
Összefoglalás
Most már felépítettünk nekik egy jellemet, és küllemet, itt az idő a főbb tudnivalókat összeszedni, de csak belsőleg.  
-Rendkívül csendesek, így remek hallgatóságnak bizonyulnak.
-Nagyon nyugodtak, nemigen lehet őket felbosszantani, ráadásul remek intelligenciájuknak köszönhetően már előre érzik a rossz szándékot. 
-Mesterien űzik a télmágiát, egészen kicsi koruktól fogva tanulják. 
-Sokan azt hiszik, csak megjátsszák a bölcset, pedig ez nem így van. 
Kultúra
Nagy körvonalakban tehát összefoglaltuk a téltündérek belső tulajdonságait, így szerintem rátérhetünk a kultúrára. Mennyire fontos ez nekik, kifejeznek e vele valamit, van e olyan ág, amit nem túl szívesen űznek. 
A téltündérek és a művészet kapcsolata a jégben rejlik, szinte minden alkotás ide vezethető vissza, a bölcsességet és a nyugalmat sugározzák. 
Két sorban össze is foglaltuk a lényeget. Most jöjjenek a házak, ehhez is jó lenne egy kis elképzelés, már akinek nincs, így Googlen keressünk valami jellemző tájat/házat. 
Egy átmeneti téltündér ház
Meg is van a kép, nekiállhatunk képzeletünk szerint alakítgatni az építészetet. 
A téltündérek a négyfelé osztott Évszak Csarnok északnyugati részén élnek, ahol mindent hó ég jég borít. Még a legszegényebb társuk háza is jégből csiszolt kastély, mikor pedig látogatóba mennek egymáshoz, gyakran építenek a vendéglátó lakhelye mellé hóból átmenetei lakhelyet. A bútor itt is jégből készül, ritkán csempésznek bele fenyőt, azt is úgy használják, mint a tavasztündérek a virágot. 
Ha egy téltündér építkezni kezd, ott minimum egy kisebb kastély épül, akár percek alatt is, hisz' télmágiájuk mesteri szintű. 
Attól, hogy én csak ennyit írtam, ti még pötyöghettek kisregényeket, és had gratuláljak! Már csak pár lépés kell a kidolgozott fajotokig! 
Öltözködés
Melyik nem mit visel? Milyen anyagból készül az a ruha, hordanak a cipőt, viselnek e valamit a hajukban? 
A férfiak kék selyemből készült bő ujjú inget és ugyanebben a színben pompázó nadrágot viselnek, a nők pedig hasonló szabású blúzt harangszoknyával. Cipőt semelyik nem sem húz. A fiataloknál nem ritka a tundra növényeiből készült virágkoszorú sem. 
Társadalom
Most már tényleg nem kell sok és végzünk, de előtte jó lenne picit írni a társadalmi berendezkedésről, és a család dolgairól. Ki a vezető, van e, ha nincs hogyan működik az egész, léteznek e rangok, mindenki egyenlő, ha nem, milyen a rendszer, családban az apa e a családfő, hogy működnek a házasságok, stb. 
A téltündérek vezetője a királynő, a legbölcsebb és legszótlanabb társuk, aki a legfényűzőbb palotában éldegél, csakis a tél beálltával lép ki onnan, illetve gyűlésekkor. Segíti még a három tagból álló tanács, akiknek neve mindig az általuk felügyelt szakaszt árulja el. Tél Eleje, Tél Közepe és Tél Vége irányítják a megfelelő részben a téltündéreket. Nemesek nincsenek, mindenki egyenlő, hiába parancsolhat a Tanács és az Uralkodónő. 
A családban mindig az apa a fej, mindenki hallgat rá, ennek ellenére az anyától kérnek tanácsot, hiszen ő a legtapasztaltabb. Mindezt azért, mert a férfiak egy kicsivel többet szólnak, míg a nőknek nagyobb az önuralma, ezáltal több tudást zsebelnek be. A gyerekeket tiszteletre, csendre és mágiára nevelik, ritka a varázslatra képtelen tündér. Ha felnőnek, kireppennek helyzetük legészakibb csücskére, az Évszak Csarnokon kívüli idő szerint tavasszal, ahol a fiúk a legcsöndesebb, míg a lányok a legszerényebb párt keresik. Természetesen a legek ízléstől függenek, így van akinek egy ijedt pillantás már elég a szerénység netovábbjához, helyzettől függetlenül. Az esküvőt az Uralkodónő vezeti, a szertartás némán zajlik. 
Elvileg mindennel készen vagyunk, igaz? Hogy tetszik az új fajod, amit együtt építettünk fel? Az én téltündéremmel együtt még ki született meg? Kíváncsi leszek! Nyugodtan írjátok meg kommentben, ha szeretnétek még hasonlót, illetve nyugodtan mutassátok meg milyen fajt alkottatok. 
Lavena




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése